Kanada 59 millió kanadai dollár (mintegy 15 milliárd forint) értékben újabb katonai segélyt ajánlott fel Ukrajnának – jelentette be Justin Trudeau miniszterelnök torontói sajtótájékoztatóján, Denisz Smihal ukrán kormányfő jelenlétében. Közlése szerint a segélycsomag 21 ezer gépkarabélyt és 38 géppuskát, továbbá 2,4 millió lőszert is tartalmaz.
A két fél helyi idő szerint kedden aláírásával szentesítette a megújított szabadkereskedelmi megállapodását, valamint a kanadai Cameco és az ukrán Enerhoatom közötti uránszállítási szerződést. Ezenkívül egy olyan megállapodást is aláírtak,
amely megkönnyíti az ukrán, illetve a kanadai fiatalok egymás országába történő utazását és az ottani munkavállalást.
Smihal Trudeau-val folytatott megbeszélését „gyümölcsözőnek” nevezte, és megjegyezte, hogy Kanada az öt legnagyobb támogatója Ukrajnának katonai vonatkozásban. Eddig már 8 milliárd kanadai dollárt kaptak pénzügyi vagy katonai támogatás és hitel formájában. „Folytatni fogjuk Ukrajna támogatását mindabban, amire szüksége van, és mindaddig, amíg szüksége lesz rá” – jelentette ki Trudeau. Az ukrán származású Chrystia Freeland miniszterelnök-helyettes ugyancsak a sajtótájékoztatón megállapította: Ukrajna a demokráciáért küzd, s Kanada ezért eltökélt Ukrajna győzelemre segítésében.
Justin Trudeau azt is bejelentette, hogy 14 orosz személy és 34 intézmény ellen új szankciókat vezetnek be, továbbá 9 fehéroroszországi – a pénzügyi szektorhoz köthető – intézményt is felvettek a szankciós listára.
(MTI)
Nyitókép: Denisz Smihal ukrán miniszterelnök (b) és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megbeszélést folytat Torontóban 2023. április 11-én.MTI/AP/The Canadian Press/Frank Gunn