Niall Fergusont meg továbbra sem értem

2023. július 23. 14:17

Valóban a második hidegháború már tart. De nem most kezdődött, hanem valamikor 2016-ban, Trump alatt.

2023. július 23. 14:17
null
Somkuti Bálint
Somkuti Bálint
Facebook

„Valóban a második hidegháború már tart. De nem most kezdődött, hanem valamikor 2016-ban, Trump alatt.

Pár észrevétel a cikkel kapcsolatban.

1. »Kína nagyobb formátumú ellenféllé nőtte ki magát, mint a Szovjetunió, technológiai és gazdasági értelemben is«.

Valóban? És a szovjet rakéta fölény a hatvanas évek elején? Hogy az űrversenyben sokáig ők vezettek? Hogy az 1970-es évek végéig az analóg fegyverek területén elég komoly paritás állt fenn haditechnikában? Tény, hogy a mikroelektronikai forradalommal az oroszok nem tudtak mit kezdeni, ahogy a Reagan elnök által beindított globalizációval és a szabályok alól felmentett pénzügyi világ terjeszkedésével sem. Mondjuk Zbigniew Brzezisnki szerint ez utóbbi is fogja az USA végét okozni.

2. »Az Egyesült Államok mellett a demográfia szól leginkább: a kínai társadalom gyorsuló tempóban öregszik el, az USA-nak pedig a bevándorlás továbbra is szállítja a friss, tettre kész agyakat.«

Akik azonban egyre kevésbé amerikaiak és egyre nagyobb arányban nem is akarnak azok lenni. A Kína elleni nyílt konfliktus felvállalásával egyre kevesebb kínai tanuló érkezik és azokból egyre kevesebb is marad ott. A latinók jelentős része katolikus, és bár a republikánusok jelentős része nem nagyon örül nekik, az LGBTQ ideológia még távolabb áll tőlük.

3. »Emellett az első hidegháborúban az amerikai társadalom egységesebb volt, és összezárt a kormányzat mögött, most megosztott, az USA inkább polgárháborús állapot felé sodródik. Nincs meg az a morális fölény sem, amit a Szovjetunióval szembeni küzdelemben élvezett.«

És végül a döntő csapás, szoros összefüggésben a 2. ponttal. Különösen a morális fölény elvesztéséről szóló rész!

Persze megint el kell mondanom. Ezeknek én nem örülök, sőt kifejezetten aggasztónak tartom. De a »liberális demokráciák«, vallási fanatikusokhoz méltó követőivel szemben nem látom a világvégét sem. Csak jobban szeretnék egy megjavított (80-as, 90-es évekbeli) nyugati világban élni, mint egy másikban. Ha van rá lehetőség.

Niall Fergusont meg továbbra sem értem.”

Nyitókép: MTI /EPA / US Navy Office of Information / MC2 Samantha Jetzer 

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2023. július 23. 18:38
The Big Short - A nagy dobás Ez folyik jelenleg. És mi short-pozíciót foglalunk el.
powerage
2023. július 23. 15:32
" De nem most kezdődött, hanem valamikor 2016-ban, Trump alatt." Ez az ember ostobább, mint eddig hittem.
hlaci83
2023. július 23. 15:10
Jaja, emlékszem Obama puszipajtás volt Putyinnal….
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!