Október 8-a reggelén a palesztinok egy teljesen másfajta zsidóval találkoztak

2023. november 09. 22:51

Valakivel, aki sokkal nacionalistább, sokkal vallásosabb, sokkal fegyveresebb. Valakivel, aki már nem hisz a békés egymás mellett élés lehetőségében.

2023. november 09. 22:51
Robert C. Castel
Robert C. Castel
Facebook

„Október 7-én a palesztinok azt a zsidót gyilkolták meg, aki a legjobban hitt az egymás mellett élésben. Azt, aki a leglelkesebben támogatta palesztinok jogát egy független államhoz. Azt, aki hitt abban, hogy a történelem valóban véget ért és hogy nem lesz többet háború zsidó és arab között. A kibucnikot aki munkát adtak nekik, aki naiv jóemberkedéssel fuvarozta a gázai betegeket az izraeli kórházakba, aki ünnepnapokon békelufikat eregetett az Övezet fele. A peacniket, a hippit, a bohémot, aki önfeledten, fegyverek nélkül bulizott egy határ mellett, amit békehatárnak álmodott. 

Ezzel a naiv, világpolgár zsidóval együtt odaveszett egy álom is. Izrael, mint egy új zsidó Athén álma.  

Október 8-a reggelén a palesztinok egy teljesen másfajta zsidóval találkoztak. Valakivel, aki sokkal nacionalistább, sokkal vallásosabb, sokkal fegyveresebb. Valakivel, aki már nem hisz a békés egymás mellett élés lehetőségében. Valakivel, aki tudja, hogy a történelem nem ért véget. Valakivel, akinek nincsenek illúziói békével, jó szomszédsággal kapcsolatban. Valakivel, akinek esze ágában sincs jó szándékú gesztusokat tenni, kockázatokat vállalni, odatartani a másik orcáját is. Valakivel, aki biztos, hogy nem fog békelufikat eregetni.

Ezzel az új zsidóval együtt Izrael állama is átalakult. A zsidók Athénja átadta a helyét a zsidók Spártájának. Izraelben a naptár újra 1948-at mutat. Mögötte újra egy Holokauszt, előtte újabb háborúk végtelen sorozata. Megsebzett, gyászoló, de elszánt kaszárnya-állam. Na ez az a zsidó és ez az az Izrael, akivel az ismét földre sújtott palesztinoknak le kéne ülniük, önrendelkezést, függetlenséget, államot kunyerálni.  Sok sikert kívánok hozzá.”

Nyitókép forrása: Robert C. Castel Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
panyigai péter
2023. december 09. 23:51
Nagyrészt egyetértek a cikkel, csak azt csodálom, hogy Athénról és Spártáról ezt az oskolás blődséget tálalja föl Castel, noha bizonyíthatóan ismeri Thuküdidészt, így azt is tudhatná, hogy Athén volt a sokkal erőszakosabb, militánsabb.
bornemissza-3
2023. november 11. 00:36
"A zsidók Athénja" Egy illúzióval kevesebb. Athén eleve az volt. Először is, mert a gazdagsága a környékén lévő ezüstbányáiból fakadt, ami nem egy kiterjeszthető és adaptálható állapot más városállamok számára, akiknek nincs ezüstbányájuk. Aztán bár valóban volt valamiféle demokráciának nevezhető döntéshozatali rendszere, de ugyanakkor egy rabszolgatartó társadalom volt. Ahol nem csak a rabszolgák, de a nők és az idegenek sem szavazhattak. Az állami tisztségeket pedig vagyoni helyzet alapján osztották szét. Tehát valójában egy vagyonos oligarcharéteg uralkodott. Mondjuk ez sok mindenben hasonlít a mai demokráciákhoz. Legfőképpen abban, hogy nem igaz.
bornemissza-3
2023. november 11. 00:07
Az pedig már a peloponnészoszi háborúban eldőlt, hogy Spárta korai feudális berendezkedése volt a nyerőbb az athéni áldemokráciánál.
bornemissza-3
2023. november 10. 23:56
Bár lehet többeknek jobban beugrik, hogy a Góliát nevű colos csávó, akit Dávid orvul leparittyázott is filiszteus volt. Akik akkoriban arrafelé laktak, és mint a jelképes történet is kifejezi, hogy kisebbségi komplexusuk volt tőlük az akkoriban ott élő zsidóknak, mivel még a vasszerszámaikat is hozzájuk kellett hordaniuk éleztetni és javíttatni, mert a vas megmunkálásához akkoriban csak ők értettek arrafelé, és ez a technológiai fölény fejeződik ki Dávid és Góliát történetében is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!