Az amerikai gazdasági fellendülés próbára teszi a Fedet

2020. október 27. 14:13

A vártnál erősebb gazdasági növekedés kihívás elé állíthatja a nulla százalékos kamatláb mellett elköteleződő Fedet és annak inflációs toleranciaszintjét.

2020. október 27. 14:13
null
Takács Zsolt

Az amerikai jegybank funkcióját betöltő Fed regionális intézményeinek kérdőívei és felmérései alapján mérsékeltnek tekinthető az amerikai gazdaság növekedése, amit nagyrészt a fogyasztói kiadások növelése és az ingatlanpiaci erősödés tükrözött. 

Az előző negyedévben az amerikai gazdaság akár 30 százalékkal is nőhetett éves bázison, drasztikusan erősödve a második negyedéves 31,4 százalékos zuhanást követően.

A növekedésben nagy szerepet játszott a 2,3 billió dolláros kormányzati támogatás és a további billió dolláros Fed-programok.

„Ebben az időszakban az inflációnak meg kellene nőnie”

 – mondta James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke. Az elnök szerint a Fed fel van készülve az infláció emelkedésére. Az üzletek és a gazdaság újranyitása következtében az Egyesült Államok GDP-növekedése magasabb is lehet a vártnál.

A múlt hónapban a Fed döntéshozói azt nyilatkozták, hogy egészen addig nem emelik az alapkamatot, amíg az országben nem érik el a teljes foglalkoztatottságot és az infláció nem üti meg a 2 százalékos Fed-célkitűzést.

Az inflációs céllal kapcsolatban nem teljes az egyetértés a döntéshozók között: van, aki szerint a 2,5, vagy a 2,75 százalékos inflációs szint is megfelelő. Bullard szerint a gazdasági robbanás akkor következhet be, amikor feltalálják a vakcinát.

(Borítókép: MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!