Vigyázz, tyúklépés indul!

2012. június 05. 19:29

Ebből az egészből pedig nem születik semmi konstruktív, csak marad az egy helyben toporgás.

2012. június 05. 19:29
Ifj. Chikán Attila
Chikansplanet

„Alapvetően mindkét fél álláspontja védhető és megérthető. A szakpolitika nyilvánvalóan bizonyítási lázban ég és teljesíteni akar. A frusztrációt táplálják egyrészt a nemzetközi kötelezettségből fakadó európai uniós elvárások, másrészt a potenciális beruházók, akiknek fiókjaiban tucatszám állnak a fejlesztési tervek. A beruházók esetében pedig a frusztráció egyik okozója éppen az az állami elvárás, hogy bármit kapjanak, elégedjenek meg vele, sőt még az állami vállalásokat is legyenek szívesek teljesíteni. És ez még csak az egyik fele a beruházói nyomásfaktornak, hiszen nekik ott vannak még a befektetőik és finanszírozóik is.

Ebből az egészből pedig nem születik semmi konstruktív, csak marad az egyhelyben toporgás.

Pedig még ebben a lelassult iparági környezetben is lehetne előrelépegetni a megújuló energiaforrások hasznosításának terén. A lényeg, hogy még az iparági szinten aprónak tűnő lehetőséget is meg kell ragadni. A kormányzati vezetők elmondásai szerint hamarosan kiírásra kerülhet a KEOP 40 milliárd forintos kerete a megújuló energiaforrások kiaknázására, Brüsszel informálisan már jelezte, hogy ezzel nem lehet gond. Ebből az összegből, ha a világot megváltani nem is tudjuk, már lehet tyúklépésben közelíteni a 2020-ra ígért 14,65 százalékos megújulós részarány irányába. És hangsúlyozom, itt az út is fontos, nem csak a cél - induljunk végre el, akár 12, akár 14, akár 16 százalék lesz a végén belőle.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Theorba
2012. június 15. 20:28
Viszont gigantikus energiák csapnak itt össze a Mandi-n, s ezeket mind parlagon hagyjuk! Pedig úgy tűnik, itt sikerült megvalósítani a ki nem húnyó, egymást fölhorgasztó perpetuo mobile-t...
Agricola
2012. június 11. 12:44
Ez az ifjú Chikán Attila nem az öreg Chikán Attila fiacskája lehet? Ettől van olyan nagy mellénye? Írja: „Ebből az egészből pedig nem születik semmi konstruktív, csak marad az egy helyben toporgás.” „a KEOP 40 milliárd forintos kerete a megújuló energiaforrások kiaknázására, Brüsszel informálisan már jelezte, hogy ezzel nem lehet gond. Ebből az összegből, ha a világot megváltani nem is tudjuk, már lehet tyúklépésben közelíteni a 2020-ra ígért 14,65 százalékos megújulós részarány irányába.” 1. De milyen áron lesz ebből megújuló energia? 2. Hányszoros ára lenne a megújuló energiának a nem megújulóhoz képest? 3. Ennek többletköltségeit is a fogyasztókkal fizettetnék meg, mint ahogy eddig szokásos volt? 4. Egyedüli haszonélvezői „tyúklépéseknek” azok lennének-e, akik felhasználják a KEOP 40 milliárd forintos keretét? 5. Itt nálunk a kontinens belsejében nem fúj olyan intenzitással a szél, mint az Északi tenger partjain. 6. Ha fúj is néha, akkor is szeszélyesen, nem akkor, amikor az áramtöbbletre szükség van. 7. Nincsenek vízierőműveink, szivattyús tározóik, ahol a többletenergiát felhasználásig tárolni tudnánk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!