Közfoci

2014. augusztus 26. 10:29

Tán kár is volt Debrecenbe és az Üllői útra új arénát emelni, mert a kettő árából meg lehetett volna venni Angel Di Mariát a Real Madridtól.

2014. augusztus 26. 10:29
Pető Péter
Pető Péter
NOL

Az úgynevezett látványsportok támogatóinak adókedvezményt nyújtó, egyébiránt sok tekintetben remek szellemiségű jogszabály nem szándékolt következményeként már sikerült megfojtani a szponzorációt. A cégek nem hirdetnek pénzért, ha utalhatnak úgy, hogy azzal nem a sajátjukból adnak, hanem abból, amit amúgy az államkasszába küldenének.

A reklámadó – szintén nem szándékolt – következményeként sikerül büntetni azokat a sportvállalkozásokat, amelyek e körülmények között is képesek sok szponzori pénzt gyűjteni. Az állami hirdetők irányításával sikerült elérni, hogy a teljesítménynek ne legyen szerepe egy társaság üzleti sikerében. Arról nem szólva, hogy sikerült olyan struktúrát kialakítani, amelyben topvállalatok sietnek támogatni a Szijjártó Pétert felvonultató futsalcsapatot, amelynek közönsége hozzávetőleg akkora, mint egy középfokú eszperantó nyelvtanfolyamé.

Tán kár is volt Debrecenbe és az Üllői útra új arénát emelni, mert a kettő árából meg lehetett volna venni Angel Di Mariát a Real Madridtól. Sőt ha Argentína végre olyan szinten szállna be a futballba, mint Magyarország, időben államosíthatta volna a klasszist, akkor talán tizenegy kilométer autópályára is elcserélhettük volna. És ha idáig jutunk, már csak azt kell elfelejteni, hogy vasárnap este volt közjót szolgáló meccs is: Debrecen–Szombathely (1-0), 3500 néző.

Nyilván az a hozzávetőleg tízmillió tévedett, aki nem volt ott.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csurcsányi
2014. augusztus 26. 21:00
Peti ! Nem mondta még apád neked,hogy ez nem te eszednek való.
tango47
2014. augusztus 26. 17:31
"... a kettő árából meg lehetett volna venni Angel Di Mariát a Real Madridtól. " Majd ha a focit egyszemélyes csapatok játsszák.
geraz51
2014. augusztus 26. 15:48
Multifunkcionális stadionok érted te ökör?A virágkarneválon mennyien voltak?
kjkj945
2014. augusztus 26. 14:58
meg lehetett volna venni Angel Di Mariát nolpepé és mit csinált volna a szerencsétlen EGYEDÜL??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!