Keleti pu., végállomás

2015. szeptember 04. 11:34

Egy biztos: háború elől menekülni, migrálni alapvető emberi jog. Az 1951-es, a tiltott határátlépést egyébként nem büntető Genfi Egyezmény alapján háborús menekülteket be kell fogadni.

2015. szeptember 04. 11:34
Neocohn
Kapitalizmus

A magyar kormány már az év elején hiszterizálta a közvéleményt menekültügyben, amikor néhány hétig fiatal koszovói családok jöttek, nem bevándorolni, hanem kétségkívül gazdasági okokból, Nyugat felé. Rogán Antal a Keleti pu. peronján aggódott látványosan, közölte, hogy »azonnal őrizetbe kell venni és haladéktalanul vissza kell küldeni őket a hazájukba.« Aztán elmaradoztak a koszovóiak, és jöttek ezek. Akikről nem lehet emberi módon beszélni, csak per hordák, áradat, vírushordozó megélhetési veszélyforrás tárgyaljuk őket.

A nemzeti helyzet azóta csak fokozódott, és kiderült, hogy a rendpárti kormány, amely közben – nagyon helyesen – elkötelezte magát az IS elleni harcban, egy dologra képtelen: a rendtartásra. Ez egyenes következménye annak, hogy a saját fejében sem képes rendet tartani, zavaros és ellentmondásos érvek tömegét hajtogatja. Egyetlen értelmes, átgondolt tettet, ésszerű reakciót nem láttunk a részéről, miközben a Helsinki Bizottság teljes joggal emlékeztet arra: »Miért mond csődöt a magyar állam attól, amit a Sziget Fesztivál simán kezel?«

Ez elég fontos tanulsága a menekültválság magyar állami kezelésének: nem véletlenül végállomás a Keleti pu. (illetve most már Bicske) a legtöbb menekült számára. A magyar állam, amely a fővárossal együtt eddig egy fél liter ásványvizet sem volt képes átnyújtani a szerencsétleneknek, képtelen kezelni a helyzetet. Privát szereplők és civilek már rég sokkal hatékonyabban – és emberségesebben – találtak volna megoldást. Ha nem is feltétlenül politikait.

Hogy Európát védeni kell a radikális iszlámtól? Az természetes. Hogy IS által átdobott terroristák is lehetnek a mostani menekültek között? Simán lehet. Ez azonban nemzetbiztonsági kérdés, és aggódnunk akkor kell, ha a nemzetbiztonság terén nincs normális együttműködés Európában (ez valóban állami feladat).

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bumburi
2015. szeptember 05. 15:40
1. Az ENSZ menekültügyi egyezmény alapján, csak akkor nem büntethető a tiltott határátlépés, ha közvetlenül a háborús övezetből érkezik valaki, és nem 5 biztonságos országon keresztül. ( 31.cikk ) 2. A menekülteket ki lehet toloncolni nemzetbiztonsági és közrendi indokokkal, illetve az illegális belépők is azonnal hatállyal kitoloncolhatók. ( 32. cikk ) http://nlgy.blog.hu/2015/09/04/hogyan_kellene_tajekoztatni_a_menekulteket
néhai Ch.Pilot
2015. szeptember 05. 10:39
1. Többségük nem a háború elől "menekül", csak irigyli az európai jólétet. 2. Nem menekültek, hanem megszálló erők. Mindenki láthatja - életerős emberekről - szerintem civilbe öltöztetett harcosokról - van szó. 3. Egy kérdés - miért nem otthon harcolják ki a szabadságot és a rendet? Miért nem építenek egy virágzó országot maguknak? Itt bezzeg követelőznek! 3. A kormány a lehető legjobban kezeli a helyzetet - a körülményekhez képest!!! A zavarodottságot kizárólag az elmebeteg EU egymásnak ellentmondó követelményei okozzák. Az is baj, hogy megállítjuk és táborokba "kényszerítjük" a betolakodókat, de az is, ha nem regisztráljuk őket. Ez szándékos. Biztos vagyok benne, hogy azt is az EU súgta a menekülteknek, hogy augusztus óta ne engedjék regisztrálni magukat. Korábban ezzel nem volt gond. Az EU célja a kormány megbuktatása, és egy az EU-nak bólogató, azt a magyar érdek ellenében is kiszolgáló hazaáruló bábkormány felállítása. Végső soron Magyarország felszámolása. Ceterum censeo: a zöldhatáron a kerítés nem elég. Tűzparancsot kiadni, golyószórót, napalmot, harci gázt bevetni!
TAVIROZSA
2015. szeptember 04. 22:50
na majd összeomlik a tüchtig, pedáns rendszerük, mint az első vonatos 2500 embertől ! Figyeljétek meg !
várúr
2015. szeptember 04. 18:40
Szerző ordasul hazudik. A magyar állam eddig is segített - és nem egy fél palack vízzel, sokkal többel. A 70 éves genfi egyezményre hivatkozni ugyancsak vérlázító hazugság. Ugyanis közben létrejött az EU és a schengeni egyezmény. Hogy ki háborús menekült, ki nem az, csakis szűrővizsgálat döntheti el - méghozzá zárt táborokban, ahogy az osztrákok az '56-os magyar menekültekkel tették. U.i. azt rühellem a ballibekben, hogy nemcsak folyékonyan hamisítanak, azt képzelik, a hazugságot el is hisszük. Nem elég nekik, hogy 2006 október óta folytonosan pofára esnek. Csak így tovább balliberáltak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!