Magyarország attól erősödik, hogy nem halnak éhen a szegény gyerekek?

2017. január 10. 07:35

Kicsit furcsa logika az ország erősödéseként elkönyvelni, hogy a rászoruló gyerekeknek adunk ingyenes étkeztetést.

2017. január 10. 07:35
Jámbor András
Jámbor András
Kettős Mérce

Míg a kormány 318 ezer gyerek ingyenes étkeztetéséről beszél, ennél több gyerek van az országban. A KSH becslései szerint 368 ezer 4 év alatti, 375 ezer 4 és 8 év közötti, 588 ezer 8 év és 14 év közötti gyerek él ma Magyarországon. Ennek a 318 ezer kb. a negyede, miközben tudjuk, hogy a gyerekek jóval több mint negyede él nagyon nehéz körülmények közt. Sajnos azt is feltételezhetjük, hogy az állami támogatás nem mindig a legszegényebb családokat éri el. És hát az, hogy a gyerekek negyede ingyen étkeztetéshez jut, nem olyan nagy siker, amire mellünket kellene döngetni. Persze jó dolog, csak nem siker, ez még nem jelenti Magyarország erősödését.

Másrészt a kormány szereti hangoztatni, hogy mennyire megemelte a gyermekétkeztetésre szánt összeget. Míg 2010-ben az állam csak 25, 2015-től kezdve már 72 milliárdot költött erre. Csakhogy ez a növekedés csak minimális plusz forrást jelent. Arról van szó, hogy korábban az önkormányzatok állami dotációból oldották meg a rászorulók étkeztetését. A dotáció csökkenésével, az önkormányzatok módszeres kiürítésének következményeként viszont ezt a tevékenységet már a központi állam végzi, a pénz nem folyik át az önkormányzatokon. Ha viszont a korábbi támogatási összegeket nézzük, akkor csupán pár milliárdos a plusz forrás, amit az állam erre szán. Persze a plusz milliárdoknak is örülni kell, csak ez nem oldja meg a problémát. 

Márpedig a probléma létezik. Bár különböző számok ismertek az alultáplált, vagy nem rendszeresen étkező gyerekek számát illetően, egy tavaly készült tanulmány 30-50 ezerre tette a rendszeresen, 200 ezerre az időszakosan éhező gyerekek számát. Az ingyenes étkeztetésre pedig ennél is többen szorulhatnak rá: az eurostat szerint 2015-ben a magyar gyerekek 36.1%-a volt szegény, vagy veszélyeztetett.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. január 10. 19:23
#egyszerűensenkikvagytok
matekandi
2017. január 10. 16:23
Hú. Nem jámbor ez a barom, csak hülye barom.
imres
2017. január 10. 16:17
"Kicsit furcsa logika az ország erősödéseként elkönyvelni, hogy a rászoruló gyerekeknek adunk ingyenes étkeztetést." Bélám! ezzel az állítással egyetértek. De. Kérdezem. Valóban erről van szó? Nem pedig arról, hogy az ország végre megengedheti, hogy a rászoruló gyermekeknek enni adjon. Nagy dolog Bélám! Három évvel azután hogy visszafizettük a baloldali kormányok felelőtlen gazdálkodásának 20 milliárdját. Bélám! Nem akarlak elkeseríteni, de ez nem régóta van ám így. A szocialista-szabad demokrata kormányok idején szóba sem került ez a lehetőség. Ők inkább azzal voltak elfoglalva, hogy hogyan vonják vissza azt a kis pluszt az alkalmazottaktól és a nyugdíjasoktól. Emlékszel, Bélám?
Amarkod
2017. január 10. 13:46
Jámbor úr ön egyszerűen hazudik. Az óvodában a szülőknek 2010-ben az egy főre eső jövedelem 30000ft. Ezután már kellett fizetni. Mai napon ugyanez 89000ft.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!