Varga Mihály: az elmúlt hetekben 10 szervezet javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését

2021. július 30. 11:34

A digitalizáció erősítéséről tárgyalt a Nemzeti Versenyképességi Tanács, a testület négy területen javasol intézkedéseket a kormánynak – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön.

2021. július 30. 11:34
null
Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban hangsúlyozta: a magyar gazdaság az európai országokénál gyorsabban indulhat újra, a cél most az, hogy ezt a lépéselőnyt a versenyképesség és a hatékonyság javításával Magyarország tovább növelje.    

A versenyképességi tanács javaslatai négy területen gyorsítanák a digitalizációt, ezek a magyar emberek digitális készségfejlesztése, a kormányzati szolgáltatások és az egészségügy további digitalizációja, valamint a magyar vállalkozások digitális eszközhasználata - ismertette a pénzügyminiszter.    

A digitális szolgáltatások bővítését jelenti például a csütörtöki ülésen bemutatott vállalkozói portál, a vali.hu is

– jelezte Varga Mihály. Mint mondta, a portál személyre szabottan nyújt pályázati, képzési, hitel és szakmai információkat a magyarországi vállalkozásoknak.    

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a Nemzeti Versenyképességi Tanács 2017 óta tesz javaslatokat a kormánynak, ezeknek köszönhetően jelentős adócsökkentéseket hajtottak végre, mérsékelték az adminisztrációt, javították az üzleti környezetet és növelték a beruházások támogatását is.    

„A visszajelzések szerint jó úton járunk, az elmúlt hetekben 10 szervezet javította a magyar gazdaságra vonatkozó előrejelzését, júniusban pedig Magyarország öt helyet lépett előre a versenyképességi rangsorban” – fejtette ki Varga Mihály.

(MTI, fotó: Máthé Zoltán)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!